{P1}

Mit tesznek a világ látható és láthatatlan urai? Ne kell sem csodálkozni sem, sem túlontúl háborogni rajta: nem tesznek mást, csak ami lényegükből fakad. Az ő DNS-ük már nem is emberi.
Háborogni és lázadni először a közvetlen környezetben élő, őket gondolkodás nélkül kiszolgáló, jó, vagy kevésbé jó pénzen megvett fullajtárok ellen kellene. Azok ellen, akik elhallgatnak, hazudnak éjjel-nappal.
Hány ilyet ismersz közülük?
A szomszédban, az utcában, a városból. 
Tudod jól, hogy hazudik, és mégis úgy szólítod illemtudóan: "szerkesztő úr"!
Egyszer ezekről a dolgokról beszélgetve azt mondta valaki:
Tudod, nem az a nagy baj, hogy szinte mindenki megvehető. A baj az, hogy egyre kevesebbért."

A hatalomnak pedig egyre kevesebbe kerül a rabszolgatartó rendszer tökéletesítése, fenntartása. Minél hatékonyabb, minél több embert gyűr maga alá a média magasnyomású agymosógépe, annál több lesz az önkéntes, meggyőződéses fanatikus, aki kérdés, fenntartás, mérlegelés nélkül fogadja el a mindent tudó, az életbemaradás kegyelem-morzsáit nyújtó gazda iránymutatásait.

'90-ben jog és törvény szerint szabad lett a sajtó. Akkor is, azóta is írt és ír mindenki mindent, amit a magasan kvalifikált szellemi és lelki onanizálás belső kényszere diktál.
Ezentúl megírják tizenhat, újságnyi oldalon - pardon, már régen nincs tizenhat, nyomtatott oldal csak az internet nyomdafestéket nem ismerő, s emiatt bármilyen elmebetegséget elviselő felülete van -, szóval megírják szorgalmasan, hogy: "meghalt, megkéselte, elütötte, megerőszakolta, leégett, medve marta, lefizette, megharapta".

És a nagy sajtószabadság kontraszelektált hírvívői és cenzorai, akiknek a világképe csak addig terjed, hogy melyik ágról füttyent a rigó, csak azt az egy apróságot nem tanulták meg, hogy a sajtó szabadságával kötelesség is jár.
A hiteles és pártatlan tájékoztatás kötelessége és felelőssége az olvasó, a társadalom, a közösség felé.
Az egyén, a munkavállaló újságíró - aki állítólag szebb időkben az értelmiség részét képezte - személyes, emberi kvalitásait, önálló gondolkodású személyiségét, erkölcsi és szellemi értékrendjét már ne is firtassuk. 
Pár ezer lejecskéért szabad a vásár, minden eladó! 
A legszánalmasabb azonban az, hogy nem is kell sok idő, s még magának is megmagyarázza, önmagával is elhiteti létezésének hitelességét, igazolását.
Egy másik történet, ami ide kívánkozik, amolyan paraszti tanításként: lejön a csángó Szeredába.
Mondja neki oltatlan, szeredai tanító ismerőse: nem tudom, mi lesz, ha kell az oltás a tanításhoz! Oda lesz a munka.
Hát - mondja a vendég - majd vetsz babot!
Ilyen egyszerű az élet, szerkesztő és író urak.

(Kiegészítés: Csoda! (vagy csak tévedés?) 
A Maszol ma este - január 30 - írt a konvojról. Csak a számok és az okok nem stimmelnek.)