A székely népnek sok vágya, álma van. És kevés a célja.
Egy szabad közösség csak szabad egyénekből tud létrejönni. A szabadság az ember és a nemzet alapvető, elidegeníthetetlen attribútuma.
Ha az egyén szabadsága sérül, korlátozva van, a közösség sem tud szabadon létezni.
2021 eleje óta az állampolgár szabadságjogait folyamatosan megsérti az állam. Sokan kétségbeesett segélykiáltásokat küldenek szerte a világba a facebook-on, az internet különböző csatornáin – kevés eredménnyel. A segélykiáltások nem oldják meg a problémát.
Él Sepsiszentgyörgyön egy székely asszony, aki felvette a kesztyűt az állammal szemben.
Az esetről Kovács Gabriellával beszélgettünk.
- Mi történt tavaly március 30-án? Miért büntettek meg, mit ír a jegyzőkönyvben?
- 2020.március 30-án a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal előtt álltam, a Román Alkotmánnyal a kezemben. Körülbelül 25-30-an lehettünk. Spontán tiltakozás volt kialakulóban covid okán bevezetett korlátozások miatt ahová csatlakoztam. A belső motiváló erő az Istentől kapott és az Alkotmány által biztosított alapvető emberi és szabadságjogaim megvédése volt a kormány drákói intézkedéseivel szemben. Csak álltam békésen az Alkotmánnyal a kezemben, védőmaszk nélkül. Megjegyzem a tiltakozáshoz való jogot Románia Alkotmánya és a 60/1991-es törvény biztosítják. A csendőrség látótávolságból figyelte a történéseket.
Nem jöttek oda, nem igazoltak le senkit. Aztán április 11-én, ha jól emlékszem (mindenképp ez a dátum körül) megérkezett postán keresztül a Jegyzőkönyv, ami alapján pénzbírságot szabtak ki rám, mivel nem tartottam be a hatályban lévő 293/2021es Kormányhatározat és az 55-ös törvény által előírtakat, ugyanis nem volt rajtam a védőmaszk 2020.márc.30-án a Prefektúra előtti téren 19 óra 30 perckor.
Ha a jegyzőkönyvet kiállító csendőr odajön hozzám és leigazoltat van esélyem megmutatni az orvosi igazolásomat, miszerint a védőmaszkot egészségi okok miatt csak az elviselhetőségi határaimon belül kell viseljem. Máig rejtély számomra, hogy egyáltalán mi alapján azonosítottak be.
- Ha jól tudom meg is büntettek, de megfellebbezted a büntetést?
- 500 lejre büntettek. A törvény szerint, ha 15 napon belül fizetek, akkor 250 lejre mérséklődik az összeg. Így, bár biztos voltam az igazamban de az akkori közállapotok miatt teljesen bizonytalannak tűnt az ügy bírósági eredménye, a 250 RON-t kifizettem, de azonnal meg is fellebbeztem a határozatot.
Tekintettel arra hogy – bár a törvényeket ismerem -, de nem vagyok jogász, ezért az interneten talált panaszmodellekből állítottam össze azt, amit benyújtottam a Bíróságra.
A fellebbezésben kértem, hogy távollétben hozzanak ítéletet, vagyis, hogy ne kelljen megjelenjek a tárgyalásokon. Ennek ellenére az első tárgyaláson megjelentem, magam képviseltem az ügyemet, a többi három tárgyalás a távollétemben zajlott.
- Mi történt a tárgyalás során?
- A Bíróság elrendelte a bírság felváltását figyelmeztetésre. E döntés alapján visszaigényeltem a befizetett összeget, a Kincstárnál letettem a szükséges papírokat. Az államnak 45 napja van az befizetett összeg visszatérítésére.
-Mit javasolsz a hasonló helyzetben levőknek?
- Én úgy gondolom, hogy mindenki ki kell álljon önmagáért, a jogainkért a törvényes keretek között. Tudom, hogy ez időigényes, és az ilyesfajta megpróbáltatás nem megszokott gyakorlat nekünk, hétköznapi embereknek, de nem lehet minden megalázó, emberi jogainktól megfosztó intézkedést szó nélkül, fejet hajtva elfogadni, várva, hogy majd valaki más megoldja helyettünk a helyzetet. Különösen nem megszokott gyakorlat ez az erdélyi, magyar nyelvű lakosság körében, akiknek nemcsak a jogismeret hiánya okoz problémát, de a román jogi nyelv is fejtörést okoz. Továbbá, igen, mindehhez jobban kell ismerjük az Alkotmányt, a jogainkat, ez a demokrácia alapja. Bár ez időigényes folyamat, de a befektetett idő és munka - ahogy az én példám is mutatja - meghozza a gyümölcsét.
Mindenkit erre bíztatok, aki hozzám fordul tanácsért. Harcolj, küzdj, mert a szabadság nem ajándék, értékét a megvívott küzdelem adja.
Ahogy Gorkij mondta: „Nincs hatalmasabb erő, mint a tudás: a tudással felfegyverzett ember - legyőzhetetlen.”
- Kedves Gabriella! Zárásként nekünk nem marad más, mint hogy sok ilyen bátor, harcos embert kívánjuk magunk körül látni. Talán a Te példád majd ad erőt másoknak is.