Alapvetően az egész téma egy vitaindító, hiszen mindenkinek megvan a saját véleménye erről. A világ változik, a felnőttek változnak, a gyereknevelés változik ezáltal a gyerekek is.
Nehéz megfogalmazni, hogy mi a probléma a mai gyerekekkel, de sokan a szülők hozzáállását okolják.
A gond az engedékenység
Eljutottunk egy olyan következetlen gyermeknevelési módhoz, amikor először csak nem tudunk nemet mondani a gyerekünknek, majdan már nem is merünk.
David Eberhard gyermekpszichiáter szerint ez igazi tragédiához fog vezetni. Hatalmas hiba a szülők részéről, ha a gyerek minden egyes kérésének eleget tesznek. Ilyen esetekben ugyanis a gyermekeink számára az lesz a normális, ha csak csettintenek egyet és a szülő azonnal ugrik.
Ezekből a gyerekekből pedig egy céltalan, követelőző, mindent magának akaró, önző, de ezért tenni képtelen felnőtt nemzedék keletkezik.
“Nyugodtan nemet lehet mondani a gyerekeknek, ettől az még nem lesz bántalmazás” – mondta a szakember.
A GYEREKEKNEK ISMERNIÜK KELL A KORLÁTOKAT, TUDNIUK KELL EGYÜTT ÉLNI AZ ELUTASÍTÁSSAL ÉS AZZAL A TÉNNYEL IS, HOGY NEM KAPHATNAK MEG MINDENT, AMIT CSAK SZERETNÉNEK.”
“A mostani társadalomban csődöt mondtak a régi jól bevált nevelési normák. A szülők akkor még rendre tudta utasítani a gyereket.” – elemezte a problémát Eberhard, aki szerint napjainkban ez már nem létezik.
“ATTÓL, HOGY NEMET MONDASZ EGY GYEREKNEK MÉG NEM OLYAN, MINTHA MEGVERTED VOLNA. A KICSAPONGÓ, NEVELETLEN GYEREKEK KORÁT ÉLJÜK, ÉS EBBE A SZÜLŐK MÁR NEM MERNEK BELEAVATKOZNI.”
Korábban létezett egy felelős, felnőtt társadalom. Amikor még az oktatás egy jelentős értéket képviselt.
“Ha hagyod, hogy a gyerek legyen a főnök, akkor elbuktál…” – állítja a szakember.
A szakember elmesélte, hogy a svéd iskolákban a diákok egyre kevésbé követik a tanáraik utasításait. Ez Magyarországon, Erdélyben is így van.