Zsirinovszkij körülbelül Ukrajna egyharmadát hagyta volna csak meg az ukránoknak, aminek köszönhetően az összes szomszédos ország visszakaphatta volna történelmi területeit, így Magyarországhoz is végre hazatérhetett volna Kárpátalja.
Zsirinovszkij annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy fel is kereste az érintett országok külügyminisztériumait, akiknek hivatalos levelet is küldött, így a magyar külügyminisztériumnak is.
Zsirinovszkij arra buzdította Varsót, hogy követelje népszavazás kiírását öt nyugat-ukrajnai terület, a volhini, a lvivi, az ivano-frankivszki, a ternopili és a rivnei megye Lengyelországhoz csatlakozásáról. Mint mondja: "Luck, Lemberg (Lviv) és Ternopil lengyel föld". Az orosz politikus levelét megkapta Budapest és Bukarest is. Zsirinovszkij szerint Magyarországnak Kárpátaljára, míg Romániának Csernyivcire kellene igényt tartania.
A hírt 2014-ben a magyar külügyminisztérium is megerősítette, és elismerte, hogy a levél a felosztásról kiírandó népszavazásokra vonatkozó javaslatokat is tartalmazott.