Milliókat érintő járványügyi korlátozásokat és döntéseket hoz, illetve javasol a kormánynak a csaknem két éve működő operatív törzs, ám az, hogy mit mérlegel és mi alapján dönt a testület, legkorábban 2030-ban derülhet ki, mivel az ülések dokumentumai tíz évig nem nyilvá-nosak.
„A kormány a helyén van, az operatív törzs működik, elemzik a helyzetet, a legjobb koponyák folyamatosan dolgoznak, és amikor arra jutunk, hogy egy döntést meg kell hozni, akkor a kormány célratörően, gyorsan és hatékonyan hozza meg” – beszélt a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs és a kormány kapcsolatáról, munkamegosztásáról Orbán Viktor még tavaly júliusban.
A miniszterelnök és a kormány tagjai azóta is gyakran hivatkoznak a járványhelyzettel összefüggő döntések meghozatalánál a lassan két éve működő operatív törzs megállapításaira, tanácsaira és javaslataira.
Az operatív törzs üléseinek iratai hivatalosan ugyan nem titkosak, vagyis a törvény szerint nem minősített adatok, a testület döntéseiről és azok hátteréről mégis csak annyi tudható, amit maga a grémium vagy a kormány közölni akar tájékoztatókon vagy a korona-virus.gov.hu oldalon.
Minden más, így az üléseken ismertetett helyzetértékelések, állás-pontok, az egyes döntéseket, javaslatokat megalapozó adatok, számí-tások és elemzések, továbbá az is, hogy ki, miről és hogyan szavazott, mind olyan részlet, ami a sajtó és a közvélemény – vagyis végső soron az intézkedésekkel érintett több millió állampolgár – számára nem ismerhető meg.
Forrás:HVG.HU