Karpatria
2022. 10. 01.
Súlyos csapás Ukrajnának!

Jelenleg nincs helyük a NATO-ban.

2022. 09. 30.
Nem akarunk számok lenni, emberi lények vagyunk!

Megtámadták az identitásunkat, családi, vallási értékeinket és a nemzeti szuverenitásunkat! Meg fogjuk védeni az emberi értékeket!

2022. 09. 30.
Ennyit ér Brüsszelnek a demokrácia...

Ennyire tartják tiszteletben a választók akaratát…

2022. 09. 30.
Az orosz olajárplafon bevezetése halálos csapás lesz a Nyugatnak

A nyugati országok által az orosz olajra vonatkozó árplafon előírása “végső halálos csapássá” válhat, 

2022. 09. 30.
Brüsszel: kötelező energiafogyasztásb és az energiatermelő cégek bevételeinek korlátozása

A vártnál lényegesen gyorsabban jutottak politikai megállapodásra az energiaügyi miniszterek, akik rendkívüli tanácskozáson vesznek részt Brüsszelben annak érdekében, hogy az energiaárak csökkentése érdekében döntést hozzanak.

2022. 09. 30.
CNN: a Pentagon létrehozza az Ukrajna-parancsnokságot

A Pentagon egy új katonai parancsnokság létrehozásán dolgozik, amely az ukrán katonák felfegyverzésével és kiképzésével foglalkozik

2022. 09. 30.
A hazaárulásról, annak folytatódó formájában

Mindenesetre, amikor ránéznek a számláikra, és látják, hogy milyen horribilis árakat fizetnek a hidegért az otthonaikban, tudniuk kell, ki a hibás: nem, nem Putyin..!
A globalizmus internacionalista, kiszolgáló kormánya Romániában is dolgozik.

2022. 09. 30.
A világelit harca a Föld irányításáért
2022. 09. 30.
Az Északi-tengeren a robbantás közelében megtalálták Navalnij alsógatyáját!

Aki normális, az agyonröhögheti magát a "fősodrú", azaz kormányhű (NATO-hű, Amerika-hű, E.U.-hű) sajtó magyarázkodásán.

2022. 09. 29.
Már csak Magyarországra érkezik orosz gáz az Unióban

És ez nagy valószínűséggel minimum az év végéig így is marad.

2022. 09. 29.
Van élet a halál után? Egy rendhagyó interjú

Amelyben szó lesz életről és halálról, éberségről és szeretetről, vallásról és tudományról.

2022. 09. 29.
Nincs olyan, hogy korlátozott nukleáris konfliktus

Moszkva nem fenyeget senkit, de ha rákényszerítik az atomfegyverek használatára, Washington nem bújhat el az óceán mögé – mondja Anatolij Antonov

Oroszország és az első taktikai atomcsapás
Olvasási idő: körülbelül 13 perc

Tapasztalva az elmúlt napok sokak számára talán meglepő ukrán sikereit, új erőre kapott a diskurzus, vajon Oroszország akár atomfegyver bevetésével is hajlandó-e saját oldalára állítani a hadiszerencsét.

Oroszország és az első taktikai atomcsapás

Ahogy mostanában annyi más, sajnos ez a húsbavágó kérdés is politikai színezetet kapott, már a téma említése is orosz propagandával ér fel egyesek szerint, pedig ahogy látni fogjuk, a nyugati szakemberek nem ok nélkül számolnak ezzel a fatális lehetőséggel.

Anélkül, hogy feleslegesen belevesznénk a történelmi homályba, érdemes röviden áttekintenünk az orosz atomfegyver történetét. Habár a szovjet vezetés óriási erőfeszítéseket tett az első atombomba létrehozására a negyvenes évek második felében, egészen a második világháború végéig nem került sor komolyabb hadászati célú kutatásokra. Hiába javasoltál már a harmincas években az ezirányú kutatásokat, Georgij Fljorov szovjet atomfizikus 1942-es keltezésű, Sztálinnak írt leveléig a pártvezetést nem különösebben foglalkoztatta az atombomba létrehozásának lehetősége. A német invázió egy időre zárójelbe tette a törekvést, de Berlin elfoglalásakor, ’45 áprilisában-májusában az oroszok (többek között éppen Georgij Fljorov) már tudatosan gyűjtötték össze a német atombomba létrehozásán dolgozó tudósokat, az augusztusi „sikeres” amerikai bevetés pedig csak fokozta az orosz erőfeszítéseket (és félelmeket).  Végül a német know how-t és az USA-ból kicsempészett hadi titkokat felhasználva 1949. augusztus 29-én Első villám fedőnév alatt Kazahsztánban végre is hajtották az első szovjet atomrobbantást. A bomba gyakorlatilag a Nagaszakira ledobott plutóniumbomba másolata volt.

Az orosz atomdoktrína története
Mindannyian tudjuk, hadászati céllal mindössze két esetben vetettek be nukleáris töltettel bíró bombákat, mindkettőt 1945. augusztusában. Hatodikán előbb Hirosimára, majd három napra rá Nagaszaki robbantotta rá a mennyboltot az Egyesült Államok légi erejének 509-es számú összetett csoportjának egy-egy B-29-es bombázója. Bár néhányszor komolyan felmerült (lásd például Korea, illetve Vietnám), soha azóta nem vetettek be atombombát, sehol a világon. Hiába szaporodott évről évre a nukleáris arzenál, hiába van ma Oroszországnak közel hatezer (pontosan 5977) nukleáris robbanófeje, amelyből mintegy 1600 darab azonnal bevethető, az elmúlt 77 évben sikerült elkerülnünk a katasztrófát.

Ez részben annak a józan belátáson alapuló doktrínának köszönhető, miszerint egy atomháború mindkét fél megsemmisülésével járna (a jól ismert MAD-doktrína, azaz Mutual(ly) Assured Destruction - kölcsönösen biztosított megsemmisítés), ebből kifolyólag megnyerhetetlen. Az atomtöltetek kilövésére alkalmas tengeralattjárók megjelenése behozta a képbe a második csapás lehetőségét, amivel a MAD tulajdonképpen csak tovább erősödött. Nagyon leegyszerűsítve: az ellenség rakétasilóira mért egyetlen támadással (első csapás) nem megsemmisíthető annak teljes atomarzenálja, így semmi értelme az első csapásnak. Könnyen belátható az is, ahhoz, hogy a nukleáris elrettentés hasson, nyilván mindkét félnek folyamatosan bővítenie és fejlesztenie kell(ett) saját atomarzenálját, ráadásul az sem fogadható el, hogy az egyik fél hatékony védelemre tegyen szert a másik oldal atomfegyvereivel szemben.

Paradox módon a védekezési potenciál erősödése együtt jár a másik oldal támadóképességeinek fejlesztésével, és tulajdonképpen ez az oka annak is, hogy Oroszország fenyegetésként tekint a Kelet-Európába telepítendő amerikai rakétapajzsokra.

Itt érdemes megjegyezni, nem véletlen, hogy a Reagen-féle amerikai csillagháborús tervet nem csak a szovjetek, de a nyugati szövetségesek (például az akkori brit kormányfő, Margaret Thatcher) is élesen kritizálták, az ugyanis zárójelbe tette a MAD-doktrínát. Ha tervezett formájában elkészül, egyszerűen túl hatékony lett volna a hadrendben lévő szovjet atomképességekkel szemben.

A NATO létrejöttével a MAD-doktrínát fokozatosan Európára is kiterjesztették. A Szovjetunió tisztában volt azzal, egy Európát ért hagyományos támadásra, saját irányelvei értelmében, az Egyesült Államok nukleáris fegyverekkel válaszolhat, pusztán amiatt, mert a NATO akkori ereje (legalábbis az Európában állomásozó csapatok esetében) nem ért fel az orosz hadseregével.

Tulajdonképpen ugyanezt látjuk most pepitában, az orosz doktrína módosítása épp az erőviszonyok felborulásának lekövetését mutatja.

Tisztában voltak ezzel a szovjetek is, nem véletlen, hogy egészen 1993-ig a szovjet doktrína nem adott lehetőséget az első csapásra, annyit mondott csupán, ha bármilyen, akár taktikai (azaz korlátozott hatóerejű, harctéri bevetésre alkalmas) atomfegyvert használnak a szovjet hadsereggel szemben, arra Moszkva teljes méretű atomtámadással válaszol, ergo bármiféle atomháború csak egyféleképpen zárulhat, nukleáris holokauszttal.

Új hidegháború
A Szovjetunió szétesése alaposan legyengítette az orosz hadsereget, a megváltozott erőviszonyok miatt az atomdoktrína is átalakításra szorult. 

Az érdeklődő olvasó itt olvashat részletesebben erről a korszakról.
Előbb belekerült egy záradék, miszerint Oroszország már elsőként is bevethet atomfegyvert, amennyiben globális háborúra kerül sor, miközben folyamatosan haladt előre a nyolcvanas évek elején megjelenő, korlátozott hatóerejű taktikai atomfegyverek fejlesztése. Az ezredfordulón Oroszország leszögezte, az állam létét veszélyeztető konvencionális fenyegetésre is kész atomcsapással reagálni. Értsd: ha Oroszországot hagyományos támadás éri, arra nem csak hagyományos eszközökkel reagálnak.

Egy évtizedre rá újabb jelentős változás történt.

Nyikolaj Patrusev az FSZB korábbi igazgatója, az orosz biztonsági tanács elnöke, az egyik legbefolyásosabb szilovik, Vlagyimir Putyin közeli barátja 2009-ben több sajtóinterjúban is az orosz doktrína átalakításáról, kiterjesztéséről beszélt.

Úgy fogalmazott, az épp kidolgozás alatt lévő új változat szerint akár egy lokális, konvencionális eszközökkel vívott háborúban is lehet atomfegyvert használni, amennyiben azzal „deeszkalálhatják” a konfliktust. Hogy Patrusev javaslata jelenleg valóban része-e az orosz doktrínának, nem tudni (egyes források szerint azt, néhány kiválasztottat leszámítva, még az orosz vezérkar sem ismeri egészében). Lehet! Az viszont biztos, hogy a NATO érdemben számol ennek lehetőségével.

Tegyük fel, Oroszország lerohanja az egyik balti államot. Ez a gondolatkísérlet sajnos egyre kevésbé elhamarkodott. A NATO nyilván azonnal a Baltikum segítségére siet, megtámadja az oroszokat, annak rendje s módja szerint győzelem ér győzelmet, a német Leopardok már éppen indulnának Szentpétervár felé, mire Oroszország a Patrusev-féle doktrína értelmében taktikai atomcsapást mér a frontvonalra. A nyugati szövetségesek előtt ekkor négy út áll. Az első nyilván az azonnali kapituláció, a második a háború folytatása hagyományos eszközökkel, a következő egy adekvát méretű taktikai atomcsapás, a negyedik pedig egy átfogó stratégiai atomtámadás Oroszország ellen. Az első és a negyedik út nyilván nem járható, de a harmadik változat 2020 körül már a NATO belső levelezéseiben is felbukkant. Elkészültek az első, erre a célra alkalmas Trident II-es rakéták és nukleáris robbanófejek (öt kilotonnás W67-2-es robbanófejek), sőt 2018 februárjában Mark Esper későbbi védelmi miniszter jelenlétében az USA egy nebraskai katonai bázison szimulálta is egy európai háború, egy orosz taktikai atomcsapás, majd egy amerikai válaszcsapás lehetőségét. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy belássuk, a határvonal egy taktikai csapásváltás és egy kiadós atomháború között igencsak vékonyka.

Szintén ezt a pesszimista forgatókönyvet erősíti meg a CIA volt igazgatójának, a korábbi védelmi miniszternek, Leon Panettának pár napja a Bloombergnek adott interjúja. Panetta ebben egyértelműen kijelenti, Putyin sarokba szorítása egy korlátozott jellegű atomcsapással járhat, ezzel a nyugati szövetségeseknek számolniuk kell.

Lehetne ezt még ragozni egy darabig, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk nem csak Moszkva, Washington is komolyan számol egy orosz taktikai atomcsapással. Más kérdés, hogy a felek láthatóan vonakodnak átlépni egy eleddig érintetlen határvonalat, mindenesetre a lehetőséget ostobaság lenne kizárni.

A bevezetőben feltett kérdésre tehát, legnagyobb bánatunkra, igenlő választ kell adnunk. Nem orosz propaganda, nem üres fenyegetés, nem science fiction forgatókönyv, Oroszország, ha (birodalmi) létét érzi fenyegetve, elképzelhető, hogy taktikai atomcsapással reagál. Nem biztos, nem kézenfekvő, de kizárni nem lehet. Ezt a lehetőséget a nyugati katonai vezetők a jelek szerint egyre inkább szem előtt tartják, tegyük hozzá gyorsan, hála Istennek. 

A végére néhány szó a doktrínákról. Habár a fentiekben több ezer karaktert használtunk el az orosz atomdoktrína ismertetésére, azt azért nem szabad elfelejtenünk, hogy az egy dologban igencsak hasonlít a KRESZ-re. Csak akkor van értelme, ha betartják, máskülönben nem több egy óriási szóhalmaznál.  A katonai doktrínák ugyanis nem kőbe vésett törvények, definíció szerint is irányelvek csupán, vagy még pontosabban egy olyan fogalmi keret, melyben a hadsereg végrehajtja műveleti, taktikai és stratégiai lépéseit. A NATO hivatalos definíciója szépen összefoglalja mindezt: a doktrína „azon alapelvek összessége, amelyek alapján a katonai erők tevékenységüket irányítják a kitűzött célok elérése érdekében. A doktrína mérvadó ugyan, de az alkalmazás során körültekintést igényel”. Érdemes kiemelni, hogy a porosz-orosz hagyományos doktrinális gondolkodás a fenti angolszász típusnál azért jóval merevebb, inkább kötelező erejű, normaszerű előírásokat tartalmaz semmint ajánlásokat. Ha az olvasó fogékony ilyesmire, ebben a magyar nyelvű tudományos publikációban részletesebb leírást talál az egyes katonai doktrínákról és a doktrinális gondolkodás fejlődéséről.

Forrás: ma7.sk

Könyvjelző