“Tegnap bementem, és ott volt a televízió képernyőjén, és azt mondtam: “Ez zseniális”” – mondta Trump Buck Sexton rádiós műsorvezetőnek egy keddi interjúban. “Putyin Ukrajnának egy nagy részét Putyin függetlennek nyilvánítja”. Hozzátette gúnyosan: “Óh, ez csodálatos”.
Trump Putyin hétfői bejelentésére utalt, miszerint Oroszország azonnal elismeri a Donyecki és a Luganszki népköztársaság szuverenitását, amelyek az ukrán választott vezetés 2014-es – az Egyesült Államok által támogatott – megbuktatása után nyilvánították ki függetlenségüket Kijevtől. Az orosz elnök döntését követően kedden parlamenti jóváhagyást is kapott arra, hogy orosz erőket küldjön a Donbasszba a DNR és az LNR békefenntartóiként.
A volt amerikai főparancsnok azt mondta, hogy ilyen fordulat soha nem történt volna, ha ő még hivatalban van, és inkompetenciával vádolta Bident, miközben “okosnak” nevezte Oroszország lépését a Donbasszban, beleértve Moszkva esetleges békefenntartó misszióját.
“Ez a legerősebb békefenntartó erő – ezt használhatnánk a déli határunkon” – viccelődött Trump. “Ez a legerősebb békefenntartó erő, amit valaha láttam. Több katonai tank volt, mint amennyit valaha láttam. Ők rendesen meg fogják őrizni a békét.”
Biden kedden gazdasági szankciókat jelentett be Moszkva ellen és amerikai erőket vezényelt a balti térségbe válaszul arra, amit “az ukrajnai orosz invázió kezdetének” nevezett. Trump azzal érvelt, hogy Oroszország lényegében komolyabb következmények nélkül kaparint meg területeket, ami szerinte annak köszönhető, hogy Putyin “okos fickó”.
“Itt van egy fickó, aki nagyon okos, nagyon jól ismerem őt…”. mondta Trump.
“Itt van egy fickó, aki azt mondja: “Tudod, Ukrajna nagy részét függetlenné fogom nyilvánítani”. A ‘független’ szót használta. ‘Ő meg bemegy és békefenntartó lesz'”.
Azt kell mondanunk, hogy ez elég okos dolog. És tudják, mi volt Biden válasza? Nem volt válasz. Erre nem volt válaszuk. Ez nagyon szomorú.
A Sexton kérdésére, hogy az amerikai stratégia hogyan tért le az útról Ukrajnával kapcsolatban, Trump azt mondta: “Ami elromlott, az egy manipulált választás volt, ami pedig elromlott, az egy olyan jelölt, akinek nem kellene ott lennie, és egy olyan ember, akinek fogalma sincs arról, hogy mit csinál”.