Németország hosszú évitizedek “pacifista” politikáját feladva fegyverkezésbe kezd (amivel borítékolhatóan ugyanerre ösztönzi majd Franciaországot és Lengyelországot is). Megváltozott a helyzet Svédországban és Finnországban, ahol ismét terítékre került a NATO-tagság.
Finnország e tekintetben különösen érdekes eset. A “finnországosítás” kifejezés a deklarált semlegesség egyik szakkifejezéseként került bele a zsargonba. Finnország elég közeli kapcsolatot ápolt közvetlen szomszédjával, a Szovjetunióval egy 1948-ban köttetett szerződésnek köszönhetően, amelyben Helsinki vállalta, hogy semleges marad. Félreértés ne essék, Finnországnak bár ma is van közös határa Oroszországgal, az nem jelent “stratégiai mélységet”, vagyis rajta keresztül nem indulhat olyan erős offenzíva, ami veszélyes lenne Oroszországra nézve. Ukrajna más eset, az az orosz felfogásba nyílt stratégiai seb.
A másik, viszonylagos semlegességet vállaló ország Svédország volt. Bár a svédek történelmi ellenfelei voltak az oroszoknak (az elmúlt évszázadokban többször is összecsaptak a Balti-tenger ellenőrzéséért), ám 1809 óta nem volt köztük közvetlen összetűzés. Finnország és Svédország 1994-ben csatlakoztak az EU-hoz, ugyanebben az évben a NATO Békepartnerségi programjához.
Ez a program lényegében arról szólt, hogy a volt szovjet (vagy semleges) országok együttműködhessenek a NATO-val. Az első csapás Oroszország a Szovjetunió felbomlását követően saját gazdasági problémáival volt elfoglalva.
Putyin elnök regnálása alatt azonban sikerült megerősödnie, és 2008-ban megmutatta, hogy még képes megvédeni saját érdekeit: Grúziával folytatott háborúja rákényszerítette a NATO-t, hogy komolyabban vegye a balti államok (Észtország, Litvánia, Lettország) biztonsági igényeit. A grúz események Finnország és Svédország hozzáállására is hatással voltak.
2014-ben, a Krím megszállásával a helyzet végérvényesen megváltozott. Svédország és Finnország úgy döntött, hogy az orosz fenyegetés miatt szorosabbra fűzik katonai együttműködésüket, bár még nem akarták kezdeményezni a NATO-tagságot. Az oroszok azonban egyre a NATO felé lökték a két országot.
Különösen Svédországot, amelyenek felségvizeit és légterét is több ízben megsértette az orosz hadsereg 2014 óta. Legutóbb épp március 2-án. Emellett orosz drónok repültek el Norsborg melletti vízkezelő központ és több atomerőmű felett.
Az invázió sok mindent megváltoztatott Az Ukrajna elleni orosz invázió alapvetően változtatja meg a két ország hozzáállását a NATO-tagsággal szemben. Még az invázió előtt egy felmérés azt mutatta, hogy a Svédek 42 százaléka támogatja a tagságot, 37 százaléka ellenzi. Érdekes változást hoz majd egy újabb felmérés, ami már az ukrajnai eseményeket hatását is mutatja majd.
Finnországnál a váltás nagyobb. Az oroszokhoz sok gazdasági szálon kötődtek és földrajz közelségük miatt eddig a többség ellenezte az esetleg túlságosan “provokatív” NATO-tagságot. Ám most, hogy egy másik szomszédos országot lerohant Oroszország, itt is változás: a friss felmérések szerint a történelem során először a lakosság többsége, 53 százaléka támogatná a NATO-tagságot. Korábban ez csak 28 százalék volt. A NATO-csatlakozásról szóló referendum petícióját pár nap alatt 50 ezren írták alá.
Mindkét országban már része a politikai retorikának a NATO-tagság kérdése, hajlandók fegyvereket szállítani Ukrajnának.
